Erdélyi tanulmányi kirándulás
Élménybeszámoló
A 7. évfolyam a Határtalanul! pályázatnak köszönhetően az idei tanévben Erdélybe
kirándulhatott.
Március 29-én reggel 7 órakor indult el az osztály Románia felé. Az út hosszú volt, több mint
3 óra. Az első megállóhelyünk Nagykárolyban volt. Itt a Károlyi kastélyt látogattuk meg, ami
egy gyönyörű kert közepén volt. A kastély belsejében egy rendkívül érdekes kiállítás,
múzeum volt, ahol különféle korabeli öltözeteket, harci eszközöket, berendezési tárgyakat
lehetett megcsodálni. Innen rövid séta után az Arany Szarvas fogadóhoz jutottunk, ahol Petőfi
Sándor először pillantotta meg Szendrey Júliát. A közeli Vármegyeházához is elsétáltunk,
ahol azt a híres bált rendezték, amelyen az előbb említett szerelmesek táncolhattak.
Nagykárolyban ezeket a helyszíneket kerestük fel, s érdekes új információkat hallhattunk az
idegenvezetőtől.
Utunk Szatmárnémetibe vezetett, a Püspöki Palotához, ami igazából egy templom. Ezt a
díszes épületet nagyon megnyugtatónak találtam, olyan helynek, amit az ima már teljesen
átitatott. Innen a Tűzoltótoronyhoz mentünk, ami a régi városfal egyik legjellegzetesebb
műemléke. A nap végén elfoglaltuk a szállásunkat. A lányok a Bio panzióban kaptak helyet, a
fiúk a Noémi és Virág névre hallgatóban. Mindhárom szálláshely kényelmes, jól felszerelt
volt, s nem utolsó sorban nagyon otthonos. Finom ételekkel vártak minket az üzemeltetők,
minden volt az asztalon, ami Erdély jellegzetes étele.
A második napot Nagybányán kezdtük, pontosabban az Ásványtani Múzeumban, ahol
szebbnél szebb színű, s változatos alakú ásványokat és köveket csodálhattunk meg. A Fekete
Sas fogadó is kedvelt turista látványosság, hiszen Petőfi és Júlia itt szállt meg, miután a
lovaskocsijuk kereke kitörött. Utunkat Máramarosszigetre folytattuk, ahova egy szerpentinút
vezetett. Megnéztük a Falumúzeumot, ahol apró házikók szemléltették a régi világ otthonait.
Desze híres Fatemploma is örök élmény marad mindannyiunknak. Itt közösen elmondtunk
egy imát, s folytattunk utunkat a szállásunkhoz. Vacsora után a közös asztalnál beszéltük meg
a nap élményeit, osztottuk meg egymással, hogy kinek melyik helyszín válik örök emlékké.
A 3. nap volt talán számomra a legfelejthetetlenebb. KOLTÓ. Már sokat hallottam erről a
helyről, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyire hangulatos tud lenni egy kastély. A kert
is sok csodát rejtett: a somfát, melynek árnyéka alatt a Szeptember végén című vers született,
a kőasztalt, amin a papír pihent. És a kilátás… már értem a vers azon sorát, hogy ,,a tél dere
már megüté fejemet”. A kőasztaltól ugyanis a havas Kárpátok csúcsa látható. Ezek az
emlékek egy egész életre velem maradnak.
Utolsó megállónk Erdőd volt, annak is a kápolnája, ahol Petőfi és menyasszonya örök hűséget
esküdött egymásnak. Az épületből már csak az egyik torony átjárható, de mi ezzel is alig
bírtunk betelni.
Három nap, ezer élmény. Úgy gondolom, hogy Erdély méltán kapta a Tündérkert elnevezést,
s hálás vagyok, hogy ebből a gazdag hagyatékból legalább egy szeletnyivel személyesen is
megismerkedhettem.
Lengyel Hanga
{aridoc engine="pdfjs" width="700" height="800"}images/doc/1nap.pdf{/aridoc}
{aridoc engine="pdfjs" width="700" height="800"}images/doc/2nap.pdf{/aridoc}
{aridoc engine="pdfjs" width="700" height="800"}images/doc/3nap.pdf{/aridoc}
