Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola

Tájékoztató levél a szülőknek - iskolakóstolgató fórum helyett

Iskolakóstolgató

Ezen a héten is szeretettel várjuk az óvodásokat! Kérésünk, hogy a nagy létszám miatt egy óvodás kisgyermek csak egy felnőtt kísérővel érkezzen pénteken! Köszönjük!

Talamba koncert

Talamba koncert
A mai borús napunkat bearanyozta egy szenzációsan vidám, zenetörténeti időutazással fűszerezett koncert. A Talamba ütőegyüttes tagjaival egy ritmusra dobbant a lábunk és csettintett az ujjunk, miközben ismerős dallamok keltek szárnyra az aula falai között.
Hálásan köszönjük nekik, hogy a zene iránti lelkesedésükből diákjaink számára is mintát, ízelítőt adtak.

Vízkereszt

Vízkereszt
„Fényes volt az előbbi ünnep, de fényesebb, Üdvözítőnk, a közeledő… mert a Jordánban való kereszteltetésedkor kijelentetett nekünk a Szentháromság imádtatása.”
Az ünnephez kapcsolódó ,,házszentelés" nem maradhatott el iskolánkban sem. Az iskolalelkész Isten áldását kérte az intézményben tanuló diákok, pedagógusok életére, munkájára.
Bízzuk
Újra
Életünket
Krisztusra!